blogközösség

A bölcsesség és a mosoly ráncai

Két gyönyörű fotó a taizéi közösséget megalapító Roger testvérről

 

Roger testvérnek, a taizéi közösség megalapítójának életrajzát olvasva mélyen elgondolkodtatott az itt látható két fénykép. Mindkettőn sokminden más szép dolog mellett a ráncokat emelném ki, mint igen nagy mélységeket megmutató pontokat. Indiában azt tartják, hogy ha valakinek három vízszintes homlokránca van, az már igen mély szellemiségre enged következtetni. A baloldali fotón Roger testvérnek én tizenkettőnél hagytam abba a homlokráncai számolását... A jobboldali két kép Teréz anyáról és Roger testvérről ugyanaz a fotó, azaz egymásra néznek ezzel a mosollyal. Figyeljük meg a jobboldali képen a "copy-paste" sugárirányú ráncokat Teréz anya és Roger testvér szeme mellett! Ezek mosolyráncok. Olyan emberek arcán jelennek meg idős korban, akik rengeteget mosolyogtak az életükben -- és ezt őszintén tették. Törekedjünk arra, hogy idős korunkban ilyen mosolyráncaink legyenek majd nekünk is!

Fő témakörök: 

Herbert Blomstedt (1927-) a világ legidősebb aktív (és számomra legjobb) karmestere

Egy csoda margójára

Herbert Blomstedt-ről már írtam egyszer 2018 márciusában, amikor New York-ban meghallgathattam vele Beethoven VII. és VIII. szimfóniáját. Akkor döbbentem rá, hogy ő -- számomra -- a világ jelenlegi legjobb karmestere. 90 éves korától még inkább világhírű lett. Jelenleg ő a világ legidősebb, aktív karmestere. Meggyőződése ellenére szombaton azért vállal koncerteket, mert a zenét a hite kifejezésének tartja.

Számomra Blomstedt zenéje ellenpontozza mindazt, ami zavar ebben az évszázadban. A rohanást, a zajt, a világban való elsüllyedést. 65 éves koromra "megleptem magamat" az összes 90 éves kora felett készült CD felvételével (Beethoven és Brahms összes szimfóniái, valamint a fotón látható Schubert szimfóniák). Ha Blomstedt zenéjét hallgatom, a következők járnak az eszemben:

  • Az idő nem pillanatok összessége, hanem egy cél felé haladó folyam.
  • A csend visszafogottságában hatalmas erő van: Isten ereje.
  • Életünk darabkái nagyobb egészekké állnak össze.
  • A mennyország nem harsány, hanem békés.
  • Életünk nagyobb egészei az Egészbe, Isten Teljességébe simulnak bele.
  • Az élet lüktetése nem időleges, hanem örök.
  • Életünk események megállíthatatlan sorozatában hívja el a feltámadás örömét.

Kívánom mindenkinek, hogy érezze meg ezeket, úgy ahogyan Blomstedt, illetve úgy, ahogyan az ő zenéjének hallgatása közben meg lehet érezni mindezt. (Aki kedvet kapott a meghallgatásához, annak számára Beethoven, Brahms és Schubert neve alatt kigyűjtöttem Blomstedtnek a YouTube-on fellelhető időskori felvételeit.)

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Mit lehet tanulni a mai szorongattatott helyzetünkből?

Böjti gondolatok a lelassulás és a tűrés hasznáról

 

1. Miért nem akarunk (tudunk) tűrni ebben a században? Nem is olyan régen még minden rohanás volt... Elfelejtettük azt is, hogy hogyan kell felkészülni valamire. A baj ezzel az volt, hogy így soha nem érkeztünk meg oda, ahol voltunk. Mert soha nem tudtuk, hogy hol voltunk. Mert nem hagytunk időt arra, hogy rájöhessünk, hogy hol leszünk... Jelentéktelenné vált a pillanat. Lesz helyette majd új, lesz helyette majd más. A változáséhségnél csak a változatlanság elviselésének a hiánya volt a nagyobb. Tűrhetetlen, ha nekünk tűrnünk kell! -- gondoltuk korábban. A mindenhatóság látszatában élt az emberiség. Szakadékhoz vezető, bekötött szemű út volt ez. Aztán beütött a krach. Megjött a koronavírus... Úgy gondolom, hogy nagyon fájdalmas, nagyon szörnyű, de a hosszútávú túlélés szempontjából lét-fontosságú leckén megy keresztül az emberiség. Tudjunk tanulni mindebből. Találjuk meg a kényszer-nyugalom heteiben a benső növekedés útját. Ne gyorsuljunk majd akkor se vissza, amikor már lehet. Ez valahol a Föld megmentésének az útja. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

2. A tűrés, mint a bölcsesség része. A benső nyugalom, a bölcsesség csak a vágyainktól való távolságtartás képességével szerezhető meg. Ehhez tűrés-edzetté kell válnunk. Most épp tűrésedzettekké kezdünk válni... Kényszer-böjt lett a naptár szerinti böjt... Vegyük észre, hogy az egyéni tragédiákat csak közösségi TŰRÉSSEL lehet minimalizálni. Azok a közösségek, amelyek nem voltak szabálykövetők, sokkal több megfertőződést szenvedtek el, mint azok, amelyek gyorsan rájöttek arra, hogy vissza kell fogni magukat. A visszafogásnak azonban kb. két hónap múlva majd vége lesz. Építsük fel addig máshogy, építsük fel jobban önmagunkat! (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

3. Hosszútűrés: Isten különös kegyelme. A tűrés mozgató ereje a szeretet, ami "mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel" (1Kor 13,7). Hadd ismételjem meg a korábbi mondatomat: Vegyük észre, hogy az egyéni tragédiákat csak közösségi TŰRÉSSEL lehet minimalizálni. Ugye látjuk már, hogy miért a szeretet a tűrés mozgató ereje? Az egész közösségünk tűrésével óvjuk meg azokat, akik e közösség törékeny tagjai és óvjuk meg otthonunkat, a Földet magát. Nem büntetésképpen kaptuk a koronavírust. A nevelésünk zajlik éppen. Vegyük észre azt, hogy a tragédiák ellenére ez a nevelés szeretettel teljes. Érezzük meg a baj közepén is a reánk áradó szeretetet, és megkapjuk vele a békesség ajándékát is. Ezzel a békességgel és szeretettel kezdjük el újraépíteni a környezetünket. Ámen (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Az emberi élet két létezésmódja: Márta és Mária

Gondolatok a szolgálat és a Jézuskapcsolat helyes módjáról

 

1. A Márták igazsága. Nagyon sok Márta mindig másokért szolgált. A tipikus "Márta-magatartás" a tökéletesen működő család ideája. Ez az álom-Márta azonban néha kiborul. "Ő már annyi jót tett a környezetével, azok meg nem segítenek... De még észre sem veszik, semmire sem becsülik a sok munkáját. Egy jó szót sem szólnak! Némán, részvétlenül, tunyán heverészve hagyják, hogy ő a sírba dolgozza magát. Mozdulna meg már akár csak valamelyikük!" Ilyenkor Márta kiabál, esetleg elsírja magát. Haragjánál, bánatánál jogosabb dolog nincsen. Nincsen? (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

2. A Máriák igazsága. Miért nem Mártát állítja Jézus példaként elénk? Hová lenne az életünk a Márták nélkül? Miért Mária a példakép, aki nem csinál semmit? "Ez a Márta egy önfeláldozó szent!" Tényleg szent? Mit gondolunk, olyan sokszor történik meg velünk az, hogy a Mindenható Úristen Egyszülött Fia bekopogtat a lakásunkba, és ott elkezd minket tanítani? Hogyan gondolunk Jézusra? Úgy, mint egy berendezési tárgyra a szobánkban? Hát nem! Nem mi szabjuk meg, hogy mikor, mennyit, mit és hogyan oszt meg velünk Jézus. A Jézuskapcsolat nem szimmetrikus. Nem egyenrangú felek kapcsolatáról van szó. Nekünk egyetlen dolgunk van egész életünkben: alkalmazkodni Jézushoz. Teljesen. Ezt tette Mária. Ezért Mária a példakép, és nem Márta — aki leszidta az Urat. A teremtmény, a porszem nem szidhatja le a Teremtőt, a Mindenséget. A rész nem tehet úgy, hogy ő nagyobb, mint az Egész. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

3. Jézus igazsága. A Mária igazsága a példa, aki észreveszi Jézust, mint Isten Fiát, észreveszi a pillanat különlegességét, leül Jézus lábához, és teljességgel elmerül Isten jelenlétének erejében és csodájában. A történet azonban itt nem fejeződik be. Jézus nem arra hív bennünket, hogy üljünk le a lábához, és maradjunk ott egész életünkben. Jézus cselekvést indít el bennünk. Egy dolog azonban nagyon nem mindegy. A sorrend. Ha először cselekszünk, és nem hallgatjuk meg Jézust előtte, akkor a saját fejünk után fogunk menni. Ha először hallgattunk Jézusra, és aztán kezdünk el cselekedni, akkor azt, úgy és akkor fogjuk tenni, amit Ő mutatott nekünk. Ezzel kerül a helyére az életünk. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Milyen a jó döntés?

Gondolatok a lelkiismeret erejéről

1. Hányféleképp dönthetünk rosszul? Az egyik legrosszabb döntés a tanácstalan zavarodottság, a nem-döntés. A nem-döntés egyik változata a birkaszellem, amikor a helyzetet át nem gondolva a többség, a "szomszéd", a "minket befolyásoló X" viselkedését másoljuk le – kritikátlanul. Az elkapkodott döntés szinte mindig a rövid távú célokat tartja szem előtt, pedig a hosszú távú célok követése ennél sokkal fontosabb. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

2. Mi segíthet bennünket a jó döntés elérésében? A jó döntés meghozatalához fontos felmérni azt, hogy erre alkalmas lelkiállapotban vagyok-e. Nagyon hasznos példa a nyúl példája. A nyúl vagy figyel, vagy fut, de egyszerre nem teszi a kettőt. A jó döntéshez idő kell. Jó hírem van: az idő szubjektív. Ha csendet tudunk teremteni magunkban, akkor a benső időnk kitágul, és "ezer év" lesz egy pillanat. A jó döntés meghozatalához fontos az érzelmeink megzabolázása, mert a jó döntésekre csak a rendezetlen hajlamoktól mentes "közömbösség" vezethet el minket. A jó döntés legfontosabb iránytűje a lelkiismeret, ami a Teljességnek a bennünk élő benső lenyomata. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

3. A jó időben, jó helyen meghozott jó döntések. Ritkán érezzük meg, hogy sorsfordító élethelyzetben vagyunk. Érdemes tehát a meglepő élethelyzetekre NAGYON odafigyelnünk. Ilyenkor meg kell állnunk, és el kell gondolkodnunk. Életünk legfontosabb helyzeteinek az értékeléséhez ki kell szakadnunk a saját nézőpontunkból, és fel kell repülnünk magasra (Szent Ignác: lelkigyakorlatok, 184-187). Ha alázatos szívvel befogadtuk a Teljességet, úgy fogjuk látni saját magunkat, ahogyan Isten lát minket. Ha sikerült elszakadnunk mindattól a földi ragaszkodástól, amelyek a köznapi életünkben mi magunk voltunk, akkor tudjuk megérezni Isten velünk való akaratát. Ilyenkor bomlanak ki azok az emberi ésszel el nem képzelhető, csodálatosan új utak az életünkben, amelyek összekötnek minket a Teljességgel, meghozzák az igazi szabadságunkat, és amelyek a jó időben és jó helyen meghozott, jó döntésekhez vezetnek el minket. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Szeretethálózataink

Hogyan tudunk békességforrássá válni?

1. A hervasztó embereket elkerülik, mint a bélpoklosokat. A negatív érzelmeket terjesztő embereket a többiek elkerülik. Működésképtelenek az olyan vállalati vezetők, akik negatív érzelmeket terjesztenek maguk körül. Ha pozitív érzelmeket, empátiát, megelégedettséget terjesztek magam körül, akkor a szociális hálózatom középpontjává válok. Ha viszont negatív érzelmeket, akkor a hálózat peremére, perifériájára kerülök. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

2. Szeretethálózataink. Hogyan tudunk szeretetet teremteni magunk körül? Nagy szerencsénk van. A szeretet terjeszthető. Nagyon szerencsétlenek vagyunk. A gyűlölet is terjeszthető. A düh ötször többet árt és sokkal gyorsabban terjed, mint az öröm. Legyünk nyitottak a ránk áradó szeretetre akkor is, ha nem onnan jön, ahonnan szerettük volna. Ha kitartóan szeretetet adunk át másoknak, akkor egy idő után azt vesszük észre, hogy minket is szeretet ér el. Hadd bíztassam az Olvasót arra, hogy írjon néhány napig egy jóságnaplót. Ha a jó és a rossz közötti arány sokkal rosszabb lesz ebben, mint ÖT az egyhez, akkor érdemes elgondolkodnunk azon, hogy hogyan tudnánk ezen változtatni a jövőben. (Aki meg akarja tudni, hogy ez miért annyira fontos, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

3. Hogyan válhatunk békességforrássá? A szeretet befogadásának és átadásának a mindennapos gyakorlata, a körülöttünk épülő szeretethálózat gazdagítása apró lépéseken keresztül valósul meg. Ahogyan ez az érzés állandósul az életünkben, már nem is szeretet az, amit átélünk, hanem ennek egy örökre stabilizálódott változata: a békesség, a derű. Aki a békesség forrását megtalálta, maga is békességforrássá válik a környezetében. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Milyen a jó vezető?

Gondolatok a szeretetszolgálatban eltöltött életről

1. Az énközpontú élet csapdája. A kiteljesedés óriási élménye az, amikor a felnövekvő ember rájön, hogy önállóan is tudja élni az életét. Az egyik akarásból következik a másik, a másikból meg a harmadik. Az óriásivá növekvő akarat sose gondolkodik el igazán azon, hogy mi is a távolabbi célja mindannak, amit akar? Eljön az idő, amikor az ember megfárad. Még akar, de már nem tudja minden akaratát teljesíteni. Beköszönt az életközepi válság. Emberünk rádöbben arra, hogy a nagy rohanásban egyedül maradt. Elérte határait: kiégette magát. Sokak élete itt fejeződik be. Jön még az öregkor, de az már csak egy széteső ember elnyújtott agóniája lesz. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

2. Milyen a jó vezető? A szolgálat ereje. Ki lehet törni az önmegvalósítás önmagunkba záró köreiből, és újra, immár kiteljesedve fel lehet fedezni a világ "mélydimenzióját". A világ felfedezéséhez a kulcs: a szolgálat ereje. Isten mindannyiunkat fel akar használni arra, hogy másokban a jót ébresztgessük. A jó csak a példa erejével terjedhet igazán. A másikat igazán elérő, a másikra igazán ható példa az a példa, amellyel önzetlenül őt szolgáljuk. A jó vezető figyel és szolgál. A jó vezető mérlegel, és megpróbálja a gondjaira bízott közösséget az arany középút felé terelgetni mindig azt is segítve, amit a közösség többsége éppen nem akar, sőt: azt is, amire nincsen éppen szükség. A jó vezető döntésképes, felelős, nyugodt, alázatos és tudja, hogy mikor kell leköszönni. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

3. Hogyan tehetjük örömmé a környezetünk életét? Kiteljesedés egy szeretetszolgálatban eltöltött életben. Mi tehát a szolgálat? Az Isten által nekünk adott szeretet továbbadása másoknak. Ha megnyíltunk arra, hogy befogadjuk Isten szeretetét, képtelenség lesz az, hogy ezt magunkban tartsuk. Így válik a szeretetszolgálat életformává. Így válunk szeretetforrássá a környezetünk életében. A jó vezető tehát a környezete szeretetforrása. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Egy blog, ahol elmélyült, esszészerű (de rövid) bejegyzéseket találhat

a CsermelyBlog 2.0 kéthetente pénteken jelenik meg magyarul és angolul

 

A CsermelyBlog 2.0 a 2009 és 2012 között működött, 1,3 millió kattintást elérő CsermelyBlog 1.0 kéthetente, magyarul és angolul, még elmélyültebb írásokkal jelentkező, megújult változata. A CsermelyBlog 2.0 minden második pénteken jelentkezik bejegyzésekkel. A bejegyzéseket angolul ezen az oldalon lehet olvasni. 

 

Az elmúlt két évben a lelki életem és a gondolkodásom igen elmélyült a korábbiakhoz képest. 2017. eleje óta naponta legalább egy órát meditálok (amelyet egyre inkább szemlélődő imának is lehet nevezni), rendszeresen részt veszek Csendet adó és kívánó lelkigyakorlatokon, és látogatásokat teszek lelki elmélyültséget adó helyeken. A szeretet megélése és terjesztése mellett olyan értékek, mint a bölcsesség és az alázat sokkal fontosabbakká (és őszintén remélem, hogy átéltebbekké is) lettek a számomra, mint korábban. Ezeket a változásokat tükrözi a CsermelyBlog 2.0 fejlécében megjelenő Luther-rózsa, amely evangélikus voltomra is utal. A 2017-es egyik Aranyanyu díjazott, Kecskemétiné Szilvási Zsuzsanna így foglalta össze az evangélikusság lényegét: "Ez egy szabadon választható, nagyon barátságos hit." Egyetértek vele.  

 

Mindezek következtében nagyon sok mondanivalóm lett, amelynek a közlési vágya minden más elfoglaltságom fölé nőtt. Nagyon szeretnék sokat tanulni Önöktől, az Olvasóktól. Szeretettel invitálom régi és új Olvasóimat, hogy regisztráljanak hozzászólóként a blogon, illetve legyenek tagjai a blog Facebook, illetve LinkedIn csoportjainak! Köszönöm megtisztelő érdeklődésüket és hozzászólásaikat!

 


 

Fontos kérés: sajnos adatvédelmi okokból nem tudtuk "áthozni" a CsermelyBlog 1.0-án régebben regisztráltak felhasználó nevét és jelszavát a CsermelyBlog 2.0-ra, így arra kérek minden régi Olvasómat, hogy regisztráljon frissen a CsermelyBlog 2.0-án ezen a linken. Nagyon köszönöm!

 

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Feliratkozás RSS - blogközösség csatornájára