nemzeti önismeret

Mit tegyünk a járvány után? Mit ne tegyünk a járvány után?

Évadzáró gondolatok a megújulás kegyelméről

1. Mit ne tegyünk a járvány után? Mi az, amit el kellene kerülni ezen a nyáron? Elsőként a hurráoptimizmust. Ahogyan az ókori bölcsek tanították, el kell kerülnünk azonban a másik szélsőséget is, a rettegést. Egy olyan bonyolult rendszert (hálózatot) sikerült a világméretű kapcsolatrendszerünkkel kiépítenünk, amelyet már nem látunk át. A gépeink sem látják át. Nem is fogják. Mert a rendszer bonyolultsága gyorsabban nő, mint a rendszert átlátni képes részeknek a bonyolultsága. Meg kell tehát békülnünk a tartós bizonytalansággal. Nincs kipárnázott, veszélymentes élet. Eddig sem volt soha – de sikerült néhány évtizedig abban az illúzióban ringatnunk magunkat, hogy van. Ennek vége lett. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

2. Mit tegyünk a járvány után? Mi a járvány egyik legfontosabb tanulsága? Az eddigiek egyik fontos tanulsága az, hogy el kell kerülni a szélsőségeket. Nem lehet felpörögni, de nem lehet bezárkózni sem. Mi lehetett Dél-Kelet-Európa előnye a járványban? Igen fontos rész-ok lehetett az a történelmi léptékben „friss” helyi tapasztalat, hogy kell tudni változtatni az életünkön – nagyot. (A rendszerváltás, illetve a 2008-as válság rászoktatott erre minket, illetve a görögöket.) Mire tanított meg minket ez a járvány? Leginkább a viselkedésbeli rugalmasságra. Arra, hogy edzeni kell magunkat a változásra, azaz arra, hogy a helyzetnek megfelelően „bekapcsoljuk”, avagy „kikapcsoljuk” (illetve: átkapcsoljuk) az életünket. Nagyon nagy szükség lesz még erre a tudásra a XXI. század eljövendő évtizedeinek várható, nagy felfordulásaiban. Az a közösség, amelyik jobban begyakorolja a viselkedés-váltás képességét most, az enyhe főpróba idején, túlélőbb lesz majd később, ha az igazi gondok (éghajlatváltozás, vízhiány, élelemhiány, stb.) beütnek. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

3. Mi az igazi megoldás? A megújulás kegyelme. Amikor a hálózatok összekapcsoltsága meghalad egy bizonyos sűrűséget, akkor a váratlan szituációk sorozatával járó instabilitás időszaka kezdődik el. Ebbe ért bele a világ az elmúlt évtizedekben. Az egyszerű választ a stabilizációra meghoztuk az elmúlt hónapokban. Szétkapcsoltuk a világot, és ezzel visszaindultunk a stabil szakasz felé. Azonban a világ hamarosan visszakapcsol, és kezdődik majd minden újra – csak éppen máshogy. Az igazi választ azonban NEM kívül, hanem BELÜL kell keresni. Az igazi választ kereső ember megnyílik, kitárulkozik, és teret enged magában Isten jelenlétének. EZ repíti őt bele abba az életbe, amely a SAJÁT MAGA teljességében lesz az igazi válasz – bármilyen külső változás közepette. Csak ez a benső megújulás hoz igazi ellenálló-képességet és túlélést – bárhol és bárhogyan. Térjünk meg! Más út nincs. Ezt a megújulást kívánom minden kedves Olvasónak a nyár folyamán. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

A romolhatatlanságról

Gondolatok a romlandóságunk közepén

 

1. A romolhatatlanság értelmezése korunkban. A romolhatatlanságról igen sokaknak a tartósítószer jut az eszébe. Korunk új tartósítószere: a kidobás. Tárgyaink azért lettek romolhatatlanok – mert az elromlásuk előtt kidobjuk őket. A „javítás” mint kategória, lassan megszűnt létezni, mert nincs már mit megjavítani. Tökéletes lett ugyanis a világ… A művi romolhatatlanság lavinája az embert magát is elérte. Egy mai idős nem lehet öreg: mű-fiatalnak kell maradnia. Kihalt az ősz haj. Nem jelenhet meg smink nélkül a feleség – már a saját férje előtt sem. Nem fog rajtunk az idő: romolhatatlanok vagyunk. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

2. A romolhatatlanság eléréséért való küzdelmünk hiábavalósága. Tartósítjuk az élelmiszereinket, és tartósítjuk saját magunkat. Meg akarjuk állítani az időt. Ugyanakkor nem vesszük észre a pillanatot. Rohanunk: és amikor az élet maga megállásra kényszerít minket (mint most, a koronavírus idején…), akkor nem tudunk mit kezdeni az új helyzettel. Miért hiábavaló a romolhatatlanság eléréséért való küzdelmünk? Füke Szabolcs gondolatát idézve azért, mert „nem azt szeretnénk megőrizni, ami romlatlan, hanem azt, ami romlandó”. Nem vesszük észre, hogy azoknak a döntő többsége, amihez mi az örökkévalóságig ragaszkodnánk, csak a felszín, csak a múlandóság. Csak az eszközöket látjuk, és nem a célt: a körítést próbáljuk megőrizni, és nem vesszük észre mellette az Ételt. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

3. A romolhatatlanság valódi értelmezése. A romolhatatlanságot mi magunk hiába próbáljuk megvalósítani az életünkben. Ez a hajsza reménytelen. A romolhatatlanságot elérni önerőnkből éppúgy nem tudjuk, ahogyan Münchausen báró sem tudta kihúzni saját magát a kátyúból. Ami romlandó bennünk, az elvettetik. És nagyon jó, hogy a romlandóságunk elvettetik: mert csak ezen a módon képes megőrződni belőlünk az, ami bennünk romlatlan. Isten nem tartósítószert használ arra, hogy megőrizze belőlünk azt, ami a lényeg, hanem eleve ezzel a szándékkal alkotta meg. Isten elkülöníti bennünk a romlatlant, és így őrzi meg. Az Istennel való bensőséges kapcsolatunk, Jézus maga az, ami bennünk magunkban romolhatatlan. Mindaz, ami Istenhez kötődik bennünk, esélyt kap a romolhatatlanságra, amely megőrizi az életünk Istenhez kötődő benső lényegét az Örök Életben. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

A szenvedés hasznáról

Nagypénteki gondolatok egy új élet szükségszerű előzményeiről

 

1. Koronavírus: egy tűrőképességben szegény kor változási esélye. Korunkban a szenvedésnek nincs helye. Néhány éve megjelent a "hópihe viselkedés", amely fokozott sérülékenységet és az ellentétes vélemények elviselésének a hiányát jelenti. Ahogyan az előző írásomban leírtam, mindent azonnal szeretnénk megkapni: még a várakozással járó "szenvedést" is képtelenek vagyunk elviselni. Mindezt "telibe találta" a koronavírus járvány és (szívből remélem, hogy) el is süllyesztette. Nagyon szerencsétlen dolog lenne egy ilyen, világméretű tanulási folyamat után ugyanoda visszatérni, ahol voltunk. Edzettebbekké válhatunk a változások elviselésére, mint voltunk. Összetartóbbakká válhatunk, mint voltunk. Megértőbbekké válhatunk, mint voltunk. Tesszük-e? Ez a nagy kérdése ennek az évnek. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a nagypénteki blogbejegyzésemet itt.)

 

2. A szenvedés hasznáról. Sokan ezt a címet olvasva azt hihetik, hogy megbolondultam. Nincs elég szenvedés itt? De van. Mégis. Fontos, hogy más szemmel nézzünk a szenvedésre, mint eddig. A szenvedés nem a történelmi régmúlt korunkban megmaradt csökevénye, amelyet a modern ember mindenestől kiirt. Nem a környezetünknek a saját igényeinkhez alakítása a helyes válasz. Saját magunk átalakítása a helyes válasz. Ennek felismerésére kényszerít rá bennünket a koronavírus járvány. A változás mindig szenvedéssel jár. A szenvedés egy olyan létállapot, amelyben a komplex rendszerek nem a forrásgazdagság, hanem a forrásszegénység állapotában vannak. A forrásszegénység szelekcióra nevel. Megtanít különbséget tenni az értékes és az értéktelen között. Csak a szenvedés tanítja meg kellőképpen értékelni a jót. Szenvedés nélkül védtelenné válunk. Gyakorolnunk kell a túlélést – ha túl akarunk élni... Jelenleg pontosan ezt tesszük. Világméretű túlélés-gyakorlatot tartunk. A szenvedés: ima. Ima, amely Jézus Krisztus megváltó irgalmát jeleníti meg a világban, és ezáltal hozzájárul annak tisztulásához. A szenvedő ember a jóra nyitott lelkekben is ezt az irgalmat ébreszti fel. Néma szolgálatával így segíti őket közelebb Jézushoz. Érezzük meg ezt a hívást mindannyian. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a nagypénteki blogbejegyzésemet itt.)

 

   

3. A feltámadás szükségszerűsége. Amikor 2019. novemberében ott térdeltem a Golgotánál, és utána átöleltem a feltámadott Jézus sírját, világosan megértettem, hogy kereszthalál nélkül nincsen feltámadás. Át kell jutni a szűk kapun ahhoz, hogy kitáruljon utána a Mindenség. Születésünk, életünk és halálunk mind-mind pontosan ugyanez az analógia. Nem lehet megspórolni a szenvedést az életünkből ahhoz, hogy elnyerjük a békességet. Urunk arra kér bennünket, hogy vegyük fel az Ő keresztjét magunkra minden nap (Lk 9,22-25). Hát ne zúgolódjunk -- ha immáron most itt van. És várjuk előbb egyre növekvő reménységgel, majd az ebből megszülető bizonyossággal a húsvét hajnalát. Mert a feltámadás hajnala ELJÖN a szenvedés után. Mert ez elvégeztetett. Ámen. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a nagypénteki blogbejegyzésemet itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Mit lehet tanulni a mai szorongattatott helyzetünkből?

Böjti gondolatok a lelassulás és a tűrés hasznáról

 

1. Miért nem akarunk (tudunk) tűrni ebben a században? Nem is olyan régen még minden rohanás volt... Elfelejtettük azt is, hogy hogyan kell felkészülni valamire. A baj ezzel az volt, hogy így soha nem érkeztünk meg oda, ahol voltunk. Mert soha nem tudtuk, hogy hol voltunk. Mert nem hagytunk időt arra, hogy rájöhessünk, hogy hol leszünk... Jelentéktelenné vált a pillanat. Lesz helyette majd új, lesz helyette majd más. A változáséhségnél csak a változatlanság elviselésének a hiánya volt a nagyobb. Tűrhetetlen, ha nekünk tűrnünk kell! -- gondoltuk korábban. A mindenhatóság látszatában élt az emberiség. Szakadékhoz vezető, bekötött szemű út volt ez. Aztán beütött a krach. Megjött a koronavírus... Úgy gondolom, hogy nagyon fájdalmas, nagyon szörnyű, de a hosszútávú túlélés szempontjából lét-fontosságú leckén megy keresztül az emberiség. Tudjunk tanulni mindebből. Találjuk meg a kényszer-nyugalom heteiben a benső növekedés útját. Ne gyorsuljunk majd akkor se vissza, amikor már lehet. Ez valahol a Föld megmentésének az útja. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

2. A tűrés, mint a bölcsesség része. A benső nyugalom, a bölcsesség csak a vágyainktól való távolságtartás képességével szerezhető meg. Ehhez tűrés-edzetté kell válnunk. Most épp tűrésedzettekké kezdünk válni... Kényszer-böjt lett a naptár szerinti böjt... Vegyük észre, hogy az egyéni tragédiákat csak közösségi TŰRÉSSEL lehet minimalizálni. Azok a közösségek, amelyek nem voltak szabálykövetők, sokkal több megfertőződést szenvedtek el, mint azok, amelyek gyorsan rájöttek arra, hogy vissza kell fogni magukat. A visszafogásnak azonban kb. két hónap múlva majd vége lesz. Építsük fel addig máshogy, építsük fel jobban önmagunkat! (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

3. Hosszútűrés: Isten különös kegyelme. A tűrés mozgató ereje a szeretet, ami "mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel" (1Kor 13,7). Hadd ismételjem meg a korábbi mondatomat: Vegyük észre, hogy az egyéni tragédiákat csak közösségi TŰRÉSSEL lehet minimalizálni. Ugye látjuk már, hogy miért a szeretet a tűrés mozgató ereje? Az egész közösségünk tűrésével óvjuk meg azokat, akik e közösség törékeny tagjai és óvjuk meg otthonunkat, a Földet magát. Nem büntetésképpen kaptuk a koronavírust. A nevelésünk zajlik éppen. Vegyük észre azt, hogy a tragédiák ellenére ez a nevelés szeretettel teljes. Érezzük meg a baj közepén is a reánk áradó szeretetet, és megkapjuk vele a békesség ajándékát is. Ezzel a békességgel és szeretettel kezdjük el újraépíteni a környezetünket. Ámen (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Hogyan keletkezik az innováció a társadalom hálózataiban – és az egyházban?

Gondolatok innovációszegény korunkról és a szeretethálózatokról

 

1. Miért élünk innovációszegény korban? Méghogy innovációszegény korban élnénk??? Most előzi meg a mesterséges intelligencia az emberi agyat. Sokan jósolják, hogy hamarosan beköszönt a végtelen sebességre felpörgött innováció kora, a szingularitás. Nem az innováció mennyiségével van a baj. Az innováció iránya tévedt el végzetesen. Szinte semmilyen közgondolkodás nem folyik a befelé való növekedés lehetőségeiről, egy "katasztrófa-utáni emberiség" túlélési esélyeiről és az erre való felkészülés módozatairól. Pedig ez lenne az igazi innováció. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

2. Hogyan keletkezik az innováció a társadalom hálózataiban? Semmiképpen sem ott, ahol a "pörgés" van. A társadalmi hálózatok közepe, magja azokat az "innovációs ötleteket" szajkózza, amelyek a nagy kommunikációs visszhang-kamrákban (echo-chamber) újabb és újabb önerősítést kap. A sűrű hálózatos összekötöttség csoportkonformitást szül. Minden komplex rendszerben (a fehérjéktől a sejteken át az agyig) az innováció a rendszer széléről, a perifériáról érkezik. Az igazi innováció nem az addigi kényelmünket növeli, hanem kilök a komfortzónánkból. Azaz nem a szerint kellene kutatni az eldugottabbnál eldugottabb helyeken megszülető ötleteket, hogy melyek közülük a "hasznosak", "olcsók", "kényelmesek", "nagy piacot teremtőek", stb., hanem a szerint, hogy melyek azok, amelyek egy sokkal radikálisabb életmódváltásra kényszerítenek rá minket, mint bármelyik többi. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

3. Miért fontosak a szeretethálózatok az innovációban? Hogyan tudjuk beengedni a perifériának a komfortzónánkból minket kikergető, nagyon nemszeretem elképzeléseit a társadalmi közgondolkodás közepére? Ehhez már nem elég a merev, hierarchikus társadalmi struktúrák fellazítása, ugyanis nem a társadalmat, hanem saját magunkat kell átformálni gyökeresen. Föld-konform emberekké kell válnunk. Nem szabad a saját szemünkkel nézni tovább a világot. A teremtő Isten, a Jó Pásztor szemével kell, hogy nézzük a Földet – annak minden részét értéknek tartva. Ehhez szeretetre van szükség. SOK szeretetre. Eljött az a kor, ahol a prófétákat nem megkövezni, hanem szeretni kell. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

4. Hogyan keletkezik az innováció az egyházban? Egy alapjaiban félrecsúszott technológiai rendszert nem lehet ugyanabból a technológiából eredő újításokkal helyrepofozni. Ilyenkor kell az "Emberiség 2.0" verzió. Volt már valaki, aki ezt a tanításával, életpéldájával és kereszthalálával lehetővé tette. Csaknem pontosan kétezer évvel ezelőtt... Éppen ezért válik létfontosságúvá az egyház abban a megújulásban, ami egy új, Föld-konform önmagunkhoz minket elvezet. Ahhoz azonban, hogy az egyház ebben a megújulásban kellőképpen segíteni tudjon, saját magának is meg kell újulnia. Honnan jöhetnek a megújulás forrásai az egyházon belül? Elsőként a szeretethálózatból. És itt van egy óriási különbség, ami a lényeg: az igazi szeretethálózat nem a közöttünk, emberek közötti szeretet hálózata. Az igazi szeretethálózat kimeríthetetlen forrása Isten szeretete és a Szentháromság szeretetkapcsolatának ereje. Ebből táplálkozik, ezt adja tovább a Szentlélek erejével a helyén lévő egyház. Mi segíti az egyházat mindebben, a lényeg lényegén, a kegyelmen kívül? Hát pontosan az a periféria, amelyről ez az egész írás szólt. Mind Benedek pápa, mind Ferenc pápa egyformán úgy látja, hogy a periféria tudja megújítani az egyházat. Benedek pápa a kreatív, világító kis keresztény közösségek erejéről beszél. Ferenc pápa a déli félteke egyházának felfelé ívelő példáját emeli ki. Mindkettő az a periféria, ahonnan Jézus Krisztus igazi innovációja betörhet a centrumba – és ezzel együtt a mi lelkünk közepébe is. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Mi az igazi bölcsesség?

Újévi gondolatok a világ harmóniájának követéséről

 

1. Mi minden nem azonos a bölcsességgel? Az év elején sokan gondolkodnak azon, hogy milyen bölcs döntéseket hozhatnának az új évben. Sokan azonosítják az okosságot vagy a tudást a bölcsességgel. Sokan úgy gondolják, hogyha túllépek a saját gondolataimon és döntéseimen, az bölcs dolog. Valamilyen korábbi viselkedésem igenlése és tagadása ugyanúgy saját magam körül forog. Sokan a náluk bölcsebbnek vélt embert követik, és azt hiszik, hogy ezzel megtalálták a bölcsességet. Ha mindenki egyfelé megy, akkor soha nem talál meg a közösség semmilyen új utat... (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

2. Hogyan lehet megközelíteni a bölcsességet? Az ókori bölcsesség kulcsfogalma volt az arany középút, azaz a szélsőségektől való tartózkodás. Ha mindenki jobbra megy, akkor a bölcs ember balra tart. Mert akkor ez a helyes súlyozás. A bölcsesség felé vezető út a Teljesség sokszínűségének az egyre mélyebb és mélyebb megélése, és a sok szín közötti okos választás képessége. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

3. Mi az igazi bölcsesség? Az igazi bölcsesség küszöbe az emberi korlátainknak a megérzése. A Teljességet kell befogadnunk ahhoz, hogy bölcsek lehessünk. Ha belépünk a Szentháromság szeretetkapcsolatába, akkor Istentől egy olyan nézőpontot kapunk ajándékba, amely egyszerre látja át az egész Teljességet. EZ a bölcsesség. A bölcsesség mindenhol ott van – ahol magunkba zárt emberi létünkkel nem keressük. Utánunk kiált. Azt kívánom minden Olvasómnak az új esztendőre, hogy hallja meg a bölcsesség kiáltását. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Hogyan nyerhető el az igazi szabadság?

Gondolatok a jó kötődés hasznáról

1. A szabadság, mint életcél. A fogyasztói társadalom a szabad választásoknak elképesztően pazarló millióit önti nap, mint nap elénk. Az elmúlt néhány évszázad gondolkodási mintái a szabad választás jogát és lehetőségét az élet és a halál szinte minden kérdésére kiterjesztették. Az ember szabadsága a XXI. századra minden eddiginél nagyobbra nőtt. Meddig növelhető ez a szabadság még? Hasznos nekünk, hogy a szabadságunk "teljessé" vált? Valódi ez a mi mai tobzódóan szélsőséges szabadságunk, avagy annak csak a látszata? (Ha erről többet szeretne olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

 

2. A szabad akarat korlátai. Miért káros a döntések felelőssége a vállalásukat segítő információk és élettapasztalat nélkül? Melyek az emberiség olyan döntései, amelyekben szabad döntés nem létezik? Milyen következményei vannak annak, hogy a szabadságunk jelentős része a mások korlátozása árán megvalósuló szabadság? Az ember szabad akarata zabolázatlan és zabolázhatatlan teremtmény. Első megnyilvánulása a tiltott gyümölcs felzabálása volt, amit a Paradicsomból való kiűzetés követett. Isten büntetése pontosan olyan, mint a modern apuci. Amikor Isten büntet minket, nem csinál mást, csak érvényesülni hagyja az ember saját, "szabad" akaratát. Nagyobb büntetés ennél minket nem érhet...  (Ha erről többet szeretne olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

3. Hogyan nyerhető el az igazi szabadság? Nem élhet tehát az ember szabadon, mert szabadságát maga, embertársai és az őt tápláló természet ellen fordítja. Mi a megoldás? A megoldás a Miatyánk harmadik kívánsága: "legyen meg a Te akaratod". Isten az egyetlen, akinek ha odaadjuk a szabadságunkat, akkor nem a szolgaságot, hanem az emberi ésszel soha el nem képzelhető, fel nem fogható, és át nem élhető szabadságot adja cserébe nekünk. Isten szabadságával jár még két apró bónusz. Az első és legfontosabb bónusz Isten végtelen szeretete, amely kisimít minden ráncot, amelyet a saját eltékozolt életünk gyűrt belénk. A második bónusz pedig az, hogy Isten Útját követve Jót teszünk. Növeljük a világban élő világosságot, szeretetet és életet – és nem csökkentjük. Növeljük a világ tisztaságát – és nem szennyezzük be azt. Végezetül: növeljük a világ egységét és rendjét – és nem szaggatjuk szétdobált darabokra azt, ami Egész. Választhatunk. Ez a választás az igazi szabadság. (Ha erről többet szeretne olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Milyen a jó döntés?

Gondolatok a lelkiismeret erejéről

1. Hányféleképp dönthetünk rosszul? Az egyik legrosszabb döntés a tanácstalan zavarodottság, a nem-döntés. A nem-döntés egyik változata a birkaszellem, amikor a helyzetet át nem gondolva a többség, a "szomszéd", a "minket befolyásoló X" viselkedését másoljuk le – kritikátlanul. Az elkapkodott döntés szinte mindig a rövid távú célokat tartja szem előtt, pedig a hosszú távú célok követése ennél sokkal fontosabb. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

2. Mi segíthet bennünket a jó döntés elérésében? A jó döntés meghozatalához fontos felmérni azt, hogy erre alkalmas lelkiállapotban vagyok-e. Nagyon hasznos példa a nyúl példája. A nyúl vagy figyel, vagy fut, de egyszerre nem teszi a kettőt. A jó döntéshez idő kell. Jó hírem van: az idő szubjektív. Ha csendet tudunk teremteni magunkban, akkor a benső időnk kitágul, és "ezer év" lesz egy pillanat. A jó döntés meghozatalához fontos az érzelmeink megzabolázása, mert a jó döntésekre csak a rendezetlen hajlamoktól mentes "közömbösség" vezethet el minket. A jó döntés legfontosabb iránytűje a lelkiismeret, ami a Teljességnek a bennünk élő benső lenyomata. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

3. A jó időben, jó helyen meghozott jó döntések. Ritkán érezzük meg, hogy sorsfordító élethelyzetben vagyunk. Érdemes tehát a meglepő élethelyzetekre NAGYON odafigyelnünk. Ilyenkor meg kell állnunk, és el kell gondolkodnunk. Életünk legfontosabb helyzeteinek az értékeléséhez ki kell szakadnunk a saját nézőpontunkból, és fel kell repülnünk magasra (Szent Ignác: lelkigyakorlatok, 184-187). Ha alázatos szívvel befogadtuk a Teljességet, úgy fogjuk látni saját magunkat, ahogyan Isten lát minket. Ha sikerült elszakadnunk mindattól a földi ragaszkodástól, amelyek a köznapi életünkben mi magunk voltunk, akkor tudjuk megérezni Isten velünk való akaratát. Ilyenkor bomlanak ki azok az emberi ésszel el nem képzelhető, csodálatosan új utak az életünkben, amelyek összekötnek minket a Teljességgel, meghozzák az igazi szabadságunkat, és amelyek a jó időben és jó helyen meghozott, jó döntésekhez vezetnek el minket. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Feliratkozás RSS - nemzeti önismeret csatornájára